Magyar  English     
www.p-m-c.hu  Hogyan rothasztja a túlzott győzni akarás a társadalmat?

Hogyan rothasztja a túlzott győzni akarás a társadalmat?



korrupcióA hazai döntéshozók túlságosan nyerni akarnak; a tisztes versenynél is fontosabb a győzelem. Ez teremti meg a korrupció kultúráját, amelynek költségei úgy ahogy számszerűsíthetők, erkölcsromboló hatásai viszont aligha. Pedig az életszínvonal az átláthatóan működő, közösségi célokért is küzdő társadalmakban a legmagasabb. A vállalati korrupciós kultúra módszereiről és a kivezető útról szól Héjj Tibor írása.

A Sólyom László köztársasági elnök úr által – magánalapítványi formában - életre hívott Bölcsek Tanácsa két témával foglalkozott. Az egyik, ami az ország felemelkedését segítheti – az oktatás; a másik, ami visszafogja, lehúzza hazánkat, ez pedig a korrupció. Így lett a január végén – könyv formában - nyilvánosságra hozott végeredmény címe: „Szárny és teher”.
Látszólag a két téma nem függ össze, de mint látni fogjuk, mégis jelentős a kölcsönhatás.

Ráadásul azt tapasztaljuk, hogy egyelőre sajnos a „teher” az, amiről – elterjedtsége okán – azt mondhatjuk, hogy „szárnyal”, és az is sajnálatos, hogy az oktatás, ami a szárnyakat adhatná, szintén meg van terhelve – pl. korrupcióval… Mint a fenti munkában – önkéntes formában – részt vett szakértő, elsősorban a vállalati szemszögből releváns aspektusokat emelem ki.

Nézzük először a „szárnyaló teher” aspektusát.

Nem a teljességre törekedve, de az összképet bemutatandó vagyük először az analízist, azaz a szimptómákat, aztán ezek együtteseként a diagnózist, majd a mögöttes okokat és ezek összefüggéseit egymással és a makroszintű valósággal, így jutván el a szintézishez.

Mennyi az árbevételedből az állami, megmondom milyen vagy?

Nem szorul bizonyításra, hogy ma, Magyarországon erőteljesen jelen van a korrupció. Szinte nem telik el olyan nap, hogy ne hallanánk vélt, majd bizonyított vagy akár tudott, de (még?) nem bizonyított esetekről.

Korrupció nemcsak nálunk van, hanem mindenütt. Ugyanakkor nagyon eltérő ennek elterjedtségi mértéke, és ezzel arányos a társadalmi megítélés is (nem mindegy, hogy ez része-e a „szokásos üzletmenetnek”, vagy rendkívüli esemény?!).

A „klasszikus eset”, amikor magáncég korrumpál állami, önkormányzati, hatósági vagy más közpénzt és jogokat osztó szervezetet. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy elég egy kérdés és a rá adott válasz: „Mennyi az árbevételedből az állami, megmondom milyen vagy?!” 5-20 százalékarány teljesen elfogadható, hiszen beesett ilyen megrendelés is, de nem ebből élnek – zöld. 20-50 százalék esetén látszik, hogy igen jelentős, vajon hogyan- sárga. 50-80 százalék esetén (disztingválva, hogy milyen hirtelen lett ennyi, milyen találati aránnyal; hány ügyfélnél, mi a közös bennük, stb.)- általában jogosan gyullad ki a piros lámpa. 80 százalék fölötti állami megrendelés esetén, különösen olyan területen, ahol elvileg másnak is kellhet ilyen szolgáltatás (pl. ügyviteli szoftver, humán tanácsadás), mégis szinte csak ilyen ügyfelek és árbevételek vannak – tuti a villogó (előbb-utóbb valóságos) „kék fény”...

Ma, Magyarországon a magánvállalati szféra elsősorban mint az állami szervezeteket esetleg korrumpáló fél bukkan fel, pedig mint korrumpált résztvevő is gyakori szereplő lehet.
Nem mindegy, hogy cégszintű vagy (cégnél dolgozó) egyéni kezdeményezésű-e a korrupció. Ahol a vállalat felelős (?) vezetőinek csapata vagy a tulajdonosi kör szintjén van jelen a korrupcióban (bármelyik oldalon) való részvételi készség, részvételi szándék, ott már szervezett bűnözésről beszélhetünk – jócskán olvashatunk mostanság ilyenekről. Ahol egyéni szintű a kezdeményezés, függetlenül attól, hogy korrumpáló vagy korrumpált szándékkal, ott a legtöbb esetben a cég érdekeivel szemben megy a korrupció. Érték és jelentőség szempontjából a cégszintű korrupció mértéke nagyságrenddel nagyobb, mint az egyének által kezdeményezett.

Mr. 10 százaléktól az ügyes közbeszerzésig

A korrupció nem iparág-válogató: a legegyszerűbb tevékenységektől (pl. takarítás) az egyre inkább „iparszerűen” így elnyerhető projekteken (pl. számítástechnikai projektek) át a „legelegánsabb” tevékenységekig (pl. fejvadászat) egyaránt jellemző.

Primitív, bár így is elterjedt változat a „Mr. 10%”, akiről köztudott, hogy 10 százalékot kér „táskában” vagy offshore titkos cégéhez. Nemcsak állami megrendelések és állami cégek esetén „dívik” ez a megoldás, hanem nagy magáncégek (akár magyar, akár multi és/vagy tőzsdei) esetében is, ahol a belső folyamatok, cégkultúra, ellenőrzési lazaság ezt megengedi. További feltétel, hogy az illetékes döntéshozóban nem erős a tulajdonosi szemlélet. Különösen ott nyílik minderre lehetőség, ahol sok a készpénzes (nyom nélküli) mozgás, pl. építőipar, logisztika, vendéglátás, kereskedelem; vagy ahol nehezen összehasonlíthatóak a teljesítmények, bizalmi jellegű a tartalom, pl. tréningek, oktatás, tanácsadások, ügyvédi szolgáltatások, marketingkommunikáció.
 

Korrupció a nem is mindenki által annak tekintett (túlzottan motiváló, sőt elváró) ajándék vagy konferenciának (egzotikus helyen, jó ellátással, extra zsebpénzzel) álcázott motiválás. Ezek mellett, illetve helyett mára az elterjedt módszer a - szóban - megadott alvállalkozó bevonása, mert ez az „igazi”, hiszen így kiszolgáltatódás nélkül (lebukási veszély nélkül) terelhető pénz vissza a döntéshozó érdekkörébe.

Közbeszerzésre ennek ellenére nemcsak az állami szervezetek és cégek kötelezettek, hanem számos esetben a magánvállalatok is. Ilyen esetek: amikor regionális monopóliummal rendelkeznek (pl. közüzemi tevékenységeket végző cégek), vagy amikor EU-s forrásokat vagy állami pénzeket használnak fel. Látszólag a megelőzés egyik jónak tűnő megoldása a magáncégeknél egyre jobban terjedő önkéntes alkalmazkodás a közbeszerzési szabályokhoz, ezek általános, minden beszerzésre kiterjedő beemelése a cégen belüli „policy”-k közé. Ugyanakkor köztudott, hogy a még a nagyon szabályozott közbeszerzéseknél is már előre eldől, hogy „kire írják ki” a pályázatot. Hiszen ők – a leendő nyertesek - javasolják a részvétel kritériumait vagy a bírálati szempontokat is, tehát semmi sincs a véletlenre bízva, az nyer, aki „megtervezi” a beszerzési folyamatot, kiírást. Így tehát a felső vezetés is elnéző (vagy akár közreműködő is) azzal kapcsolatban, hogy előzetes döntés után maga a közbeszerzés csak egy formalitás marad – ezzel egyúttal megágyazva a korrupció lehetőségének. Ráadásul ennek van „ideológiai” alapja is, éspedig, hogy magáncégről lévén szó, „szabad akaratuknak” és komplex elvárásrendszerüknek megfelelően akarnak választani, nem feltétlenül mechanikus (pl. legolcsóbb ár) alapon. És valóban: ne dobjuk ki a fürdővízzel a babát, van és legyen menedzseri felelősség és velejáró szabadság! Hiszen: ügyvédet sem úgy fogad fel az ember, hogy kinek a legalacsonyabb az óradíja; vagy nem biztos, hogy a sarki közértben veszem meg a kenyeret, hanem két sarokkal odébb, drágábban, de finomabbat, vagy ott kedvesebb a kiszolgálás, vagy jobban becsomagolják, vagy ott lehet parkolni… – mindez legyen a vevő joga és felelőssége. Azaz számítson (újra) a bizalom, márka, múlt (referenciák), marketing, CRM, kiegészítő szolgáltatások sora is!

Sokszínű látszatversenyek

Az élet fordulatai igen eredeti szituációkat is tudnak eredményezni. Előfordul például, hogy egy cég „felajánlást kap”, vagy pénzt kér azért, hogy ne induljon egy tenderen – így jutunk el a korrupciótól a versenyjogi kartellek összefüggő problémaköréhez (amikor a piac felosztásával akarják biztosítani saját gazdasági pozíciójukat). A „szervező” cégek köre ilyenkor egymással megállapodást köt a leendő megbízásokról, és mást nem engedve versenyezni, megemelt áron pályáznak, így még a „legjobb ajánlat” is a piaci ár fölött lesz – a vele járó extraprofittal. Itt a kartellel összefonódó korrupció cégszinten folyik, amelynek kihatása a nemzetgazdaságra igen jelentős lehet (pl. útépítések).

Kerülhető a feltűnés a látszatversenyek révén. Primitív változatban azonos tulajdonú cégek versengenek, de elegánsabb, ha külföldi áttétellel tűzdelten, a kapcsolódás nehezen (át)látható, ám az érdekcsoport azonos. Az újabban kialakuló legszofisztikáltabb módszer, amikor egy átlátható tulajdonú helyi cég a kierőszakolt nyertes – mely cég megvételére azonban a háttérben a szálakat kézben tartó érdekkör előre opciós szerződést kötött…

Némelyek nem bíbelődnek ilyen komplikált konstrukciókkal, hanem azt a gyakorlatot követik, hogy beteszem az „emberemet” a vevőhöz pozícióba és én nyerek, ő meg erre motiválva van, hiszen tőlem kapja a fő jövedelmét…

Kicsi, de drága láncszemek

Nemcsak állami vállalatoknál lehetséges az a furcsa eset, amikor egy cég „önkéntesen” megemelt árat fogad el pártközeli vagy a pártoknak pénzt juttatni képes és hajlandó cégektől, hogy így – egymással és az adott politikai szervezettel összejátszva - indirekt úton vegyenek részt az illegális pártfinanszírozásban. Ezen közben a szervezetek rászorulnak magánszemély „láncszemekre”, és elnézik azok egyéni „pénzcsapolásait”, amelyet a folyamat során „eltűnő” pénzekből tesznek el a maguk számára jövedelmet, vagy a láncban levőkkel szóban megállapodott mértékben, vagy éppen előlük is eltitkolt arányú jövedelmet. Így kapcsolódhat egymáshoz korrupció, illegális pártfinanszírozás (persze ez is egy „befektetés” az illető cég részéről, aminek révén busás megtérülést vár a támogatott párttól – azaz tudtán és akaratán kívül újfent extraköltségeket kénytelen vállalni az adófizetők amúgy is vékony rétege), egyéni adócsalás, külföldre, offshore cégekbe menekített adózatlan vagyon, mely ráadásul ott kerül újbóli befektetésre, és így a hazai gazdaságot többszörösen sújtja.

Hasonlóan érdekesnek tűnik, amikor egy nemzetközi gyártó cég az azonos országbeli vevőjének itthon furcsa módon nem közvetlen szerződések keretében vált beszállítójává, hanem közbeiktatódott egy kis – esetleg csak egyetlen alkalmazottal rendelkező – családi cég, mely így többmilliárdos árbevételre és több százmilliós profitra tett szert, éveken keresztül. A dolog nyitja, hogy amíg a vevő cég beszerzési döntéshozója korrumpálható, addig a beszállító csak így tudja biztosítani, hogy maga ne vegyen részt ilyen tevékenységben, de azért garantálva legyen az eladási terv teljesülése…

A korrupció piacai

Közismert, hogy van olyan világcég, amelyik eltérő etikai normák szerint köt üzletet vagy válogat ki kulcsembereket Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában. Itt nálunk – kvázi alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz – olyan értékesítési felelőst keresnek (és persze találnak), aki elé ugyanolyan célokat tűznek, vagy olyan iparágban, szegmensben kell „hoznia a számokat bármi áron”, hogy azt csak korrupciós eszközökkel lehet elérni, de létrejön a megegyezés. Az pedig lényegében arról szól, hogyha „ügyes”, akkor jól jár ő is, a vezetés is, a cég is, ha pedig nem (akár azért, mert rosszul intézi a korrupciót, akár azért, mert nem tesz ilyet), akkor ő rosszul jár, a felettesei pedig keresnek mást, hogy az első eset következzék be. „Odahaza” ezt nem mernék megtenni, de nem is lenne szükség rá.

De létezik ez a piac, sőt működik is. Ugyan mire utal vajon az a pályázatírási ajánlkozás, mely – szóban - 100 százalék eddigi sikerességi rátával büszkélkedik?! Vagy az a másik pályázatkészítő cég, amelyik írásban közzétett hirdetésében „a kiváló lobbi”-kapcsolatait hangsúlyozza!? Úgy tűnik, hogy az ilyen ígéreteket lobogtató pályázatkészítők már nemcsak – projektmenedzsment-képességeken alapuló - formai megfelelésre, vagy – szaktudáson alapuló – tartalmi megfelelésre vállalnak garanciát, sőt sok esetben erre nem is, hiszen „nem ez a lényeg”, hanem nyerésre is, eufemisztikusan fogalmazva a „megfelelő lobbierő révén”. A forrásokhoz hozzájutni akaró vállalkozások – függetlenül nemzetiségtől, mérettől - pedig természetesen azt a szolgáltatót választják, akinél minél biztosabbra mehetnek – ráadásul a „lobbi” outsource-olásával maguk nem is keveredhetnek kellemetlen helyzetbe…

Gyors, érdemi javulás jöhet

Miután mindennek történelmi, kulturális, politikai és szociológiai gyökerei egyaránt vannak, így érdemes magunkat e téren is a volt szocialista országokhoz, azon belül a környékbeliekhez mérnünk. Ezen körben a minta Szlovénia lehet, mely a Transparency International ezirányú évenkénti rangsorolásában stabilan tartja 27. helyét (a 10-s skálán 6,6 ponttal), míg mi a 46. körül vagyunk, az 5,1-s pontszámunkkal (a jelenleg vizsgált, kb. 180 ország rangsorában) – nem is egyértelműen pozitív trenddel.

A Bölcsek Tanácsa reális, 10 éven belül elérhető és elérendő célnak a mai szlovéniai szintet célozta meg, éspedig a helyzetet kifejező mérőszám terén. Ehhez nem feltétlenül tartozik majd azonos sorszám, sőt várhatóan – miután feltételezhető, hogy az előttünk levő országok is fejlődnek – ezzel a javulással is csak araszolva lehet feljebb jutni a „ranglistán”.

Ezzel persze nem érnénk el a folyamat végét, de a mai áldatlan állapotokhoz képest ugrásszerű pozitív változást érnénk el. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy társadalmi középpontba állított, jól átgondolt program, melyhez a hivatalos politikai és gazdasági vezetők tényleges (nem csak „szónoklati szintű”) elkötelezettsége és az informális mértékadó körök (pl. média) csatlakozása esetén a fejlődés nem lineáris, hanem a megcélzott javulás döntő többségét kb. 3 éven belül el lehet érni.

A korrupció oka: bármi áron nyerni akarunk

Ha már a gyökereket említettük, nézzünk valóban mélyre, azaz, hogy miért és miként vált/válik a korrupció az élet részévé. Hiszen nem baj, sőt a teljes társadalomra nézve is előnyös a versengés, ennek teljesítmény- és minőségfokozó hatása. Ami a káros, az a mindenáron való nyerés szenvedélye. Az igazi kérdés tehát az, hogy miért vannak nálunk ilyen nagy számban a céljukat bármi áron elérni akarók?! Történelmileg és szociológiailag olyan társadalom alakult ki, melynek alapja a túlzott individualizmus és vele az együttműködés képességének hiánya. A túlzott individualizmus nem ismeri el a közjót, mint az egyéni érdek felett álló célt. Márpedig a közjó nem egyenlő a „majdnem mindenki jól jár, kivéve az arctalan államot”, mely sok arcból álló adófizetőt – minket – jelent!

Ugyanígy káros, hogy arra lettünk szocializálva, hogy ne tekintsük magasabb rendűnek az énfejlődést a materiális és kifelé forduló „győzelem”-nél. Nálunk „ügyes” az, aki „megoldja a problémákat” vagy a túloldalon ülve, szintén számos körben az a pozitív, „akivel lehet értelmesen beszélni”. Ilyen viszonyok között beindul(t) az az ördögi kör, melynek során a (bármilyen módon elért) győzelem a fontos, nem a tisztességes versenyfolyamatban elért győzelem. Márpedig a korrupció az egyik kézenfekvő megoldás a „rövid úton” megszerezhető győzelemre.

Miután ennek mértéke elérte a kritikus mennyiségű szintet és nemcsak ez vált köztudomásúvá, hanem az is, hogy egy „következmények nélküli országban” élünk, a résztvevők abból indulnak ki – sajnos nem is megalapozatlanul - , hogy ez a norma, az általánosan elfogadott játékszabály. Így azok is „beszállnak”, akik a kritikus mennyiségű korrupciós szint alatt nem éltek volna ezzel a módszerrel, és nem is feltétlenül „jogtalan előny”-höz akarnak jutni, hanem esetleg csak a faramuci helyzet általi „jogtalan hátrány”-t akarják kiküszöbölni. Ez viszont még általánosabbá teszi ezt a viselkedésmódot. Így jutottunk el oda, hogy pl. számos forrás szerint a mai magyar közbeszerzések 80-90 százaléka van „előre lezsírozva”.

Mik a korrupció hatásai?

A közvetlen, azonnali, egzaktan kimutatható hatás a rendszerbe így beépülő felárak (10-30-50 százalék) felesleges, drágító hatása – mely hasznos beruházásokat és költségeket szorít ki a megvalósítás lehetőségéből.

A következő szint a minőséghiány adta járulékos költségek anyagi kára. Idézve Bojár Gábort: „A ’minőségi kifogások nehezebb érvényesítése’ terminológia pedig erős eufémizmus. Itt ugyanis arról van szó, hogy egy útfelújítást például, ahelyett hogy tisztességesen megcsinálnának, és legalább tíz évig nem kellene hozzányúlni, úgy végeznek el, hogy két év múlva kezdhetik az egészet elölről, így pedig a már említett +30 százalék helyett ötszörös a költség.”

Miután nem a „legjobb” cég fejlődik, így kontraszelekció alakul ki. Elterjedtsége révén az ország összversenyképessége romlik – ez a lecsúszás azért különösen veszélyes, mert többszörösen nehezíti majd az egyén, a cég és a nemzetgazdaság szintjén is a világszínvonalhoz tartozást, vagy akár felzárkózást. Végső soron itt a jövőbeli pénztermelő képességünk kárára tömködjük a pénzt az azt meg nem érdemlők pénztárcájába. Hasonlóan a környezetvédelemhez, a következő generációt lopjuk meg a mostani egyéni eredmény kedvéért.

A rendszer kialakulása és fennmaradása révén sérül a demokrácia. Ahol és amikor a társadalom – morogva, bosszankodva, felháborodva, de – elfogadja, hogy „ez van”, azaz úgy tekinti, hogy nincs lehetőség a rossz rendszer egyéni, civil vagy intézményes felszámolására, ott megszűnt, vagy legalábbis igen erősen sérült a demokrácia, sőt burkolt zsarnokság alakult ki, hiszen egy kis réteg gyakorolja a tényleges hatalmat, hiába vannak a többség által elfogadott törvények.

Megkerülhetetlen, hogy a még áttételesebb okokról és következményekről is beszéljünk, éspedig a morális aspektusokról. Ilyen téren pedig hívjuk szakértőnek a témával 2000 éve foglalkozó Egyházat, konkrétan a tavaly nyáron kiadott „Szeretet az igazságban” pápai enciklikát, melynek elkészültében a legnevesebb közgazdász és egyéb szakértők is részt vettek. Ez a dokumentum – nem meglepő módon - egyértelműen kijelenti, hogy „a közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazság és a szeretet követelménye”. A nagyobb összefüggésekre is rávilágít és pont a korrupció társadalom- és gazdaságromboló hatására is vonatkoztathatjuk, amikor ezt állapítja meg: „Az egy országon belüli és az országok közötti társadalmi egyenlőtlenség szisztematikus növelése, azaz a relatív szegénység tartós növekedése nemcsak a gazdaság összefüggő rendszerét erodálja, veszélyeztetve ezzel a demokráciát, de a társadalmi tőke, vagyis a mai polgári együttéléshez múlhatatlanul szükséges, bizalmon, megbízhatóságon, a szabályok tiszteletben tartásán alapuló kapcsolatok folyamatos lepusztulása miatt negatív hatással van a gazdaság szintjére.” Így válik igazzá az is, hogy „minden gazdasági döntés erkölcsi jellegű következményekkel jár”, de a fordítottja is, hogy minden morális züllés negatívan hat vissza a társadalom gazdasági állapotára is!

Ezzel el is jutunk a másik aspektushoz, a „terhes szárnyhoz”.
Az oktatás, illetve a nevelés az, ami hivatott lenne alulról megváltoztatni ezeket a társadalmi folyamatokat.

Korrupcióra képez az iskola

Életszínvonal és transzparencia dolgában egyaránt vezető országokban (nem véletlen, hogy ezek kéz a kézben járnak, nagy mértékben átfednek a listák!) a legjobb diákok mennek tanítani. Nagy az erkölcsi és az anyagi megbecsülésük is. És nálunk?!...

Közismert és közszinten elfogadott, hogy a magyar egyetemi diákok nem igazán járnak be a „kötelező” órákra sem. Ellenőrzés van, de kijátszható és ez meg is történik. Van, ahol már ujjlenyomat-olvasóval próbálják kiszűrni a mások helyett aláírókat – mert persze a jelenlét-igazolást azért próbálják „megoldani”. Vajon mire nevel ez a „macska-egér” harc?!...

Szakmai körökben beazonosíthatóak azon felsőoktatási intézményi tanszékek vagy akár komplett intézmények, ahol „ára van” a tantárgyelismerésnek, jegynek, diplomának. Az ilyen módon diplomássá lett fiatalok jó esetben idejekorán szembesülnek a munkahelyükön azzal, hogy nem elég a „papírt” lobogtatni, tudásra is szükség van. Rosszabb – és ez is gyakori – esetben hasonló módszerekkel tudják végiglavírozni a karrierjüket – pl. egy fentebb említett, korrupciós módszereket sem kizáró „sales” pozícióban… Valóban nő egyfajta know-how-juk és vagyonuk – de egyértelműen értékrontással és a társadalom kárára!

Hogy az oktatási rendszerünk mire szocializálja a 10-20 évet itt „nevelődő” jövő generációját, arra hadd idézzem Fülöp Márta felmérését, illetve azt összegző tanulmányát: „Magyar, angol, szlovén (!) összehasonlító vizsgálatunk során a magyar iskolai tanórai gyakorlat során figyeltük meg a legtöbb, a versengéshez kapcsolódó csalást. A pedagógusok a csalások mindössze egytizedét vették észre. A fennmaradó csalások esetén nem fogadták el a társas kontrollt … … morálisan a bejelentőt és nem a lehetséges csalót ítélték el.” Ugyanezen tanulmányban később ez olvasható: „Ha a korrupciós ügyek nem transzparensek … nem azok szenvedik el a büntetést, akik azt jogosan megérdemelnék … akkor ez szociális cinizmushoz vezet.” Ezt éljük meg mindannyian, folyamatosan.

Végül pedig a Semmelweis Egyetemen tanító Falus professzor közelmúltbeli nyilatkozatával mutatom be a tudomány-oktatás-erkölcs-korrupció összefüggéseit:
„A moralitás széles körű érvényesülése, az etikai közmegegyezés normalitása nélkül az ún. "tudásalapú társadalom” cinizmust, szűklátókörű bigottságot, elidegenedett és elidegenítő technokratizmust jelent, jó esetben. Rossz esetben ez a mentális gettó áporodott korrupciót, a társadalom foszló, lélekgyilkos atomizálódását hozza sajnos karnyújtásnyi közelségbe.”

Valóban azonnali, széleskörűen nemzeti és szakmailag interdiszciplináris társadalmi, politikai, szakmai és gazdasági összefogásra van szükség – a jelenlegi és jövőbeli generációk valós érdekében egyaránt! Hogy milyen összehangolt eszközrendszerrel, arról a „Szárny és teher”-ben olvashatók a Bölcsek Tanácsának javaslatai – de ezeket valósítsuk is meg!

(Héjj Tibor a Proactive Management Consulting alapítója, ügyvezetője.)

Forrás: http://www.fn.hu/belfold/20100421/hogyan_rothasztja_tulzott_gyozni/

Héjj Tibor nyerte el az idén 20 éves Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara Szent György DíjátA köztársasági elnök kezdeményezte munkában Héjj Tibor is közreműködöttA svájci székhelyű Malik
Management Zentrum St. Gallen a
PMC-t választotta magyarországi stratégiai partnerének
"Év társadalomtudatos vállalkozása  
- Magyarország 2007"
"Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért "